Sokaknak mindenképp foglalkoznia kellett a kerttel ahhoz, hogy meg tudjanak élni.
Míg manapság sokan úgy döntenek, hogy inkább csak dísznövényeket ültetnek vagy letérkövezik az udvar nagyrészét, hogy ne kelljen küzdeni a gyomnövényekkel, régen ez szóba sem jöhetett. Sokan minden négyzetmétert kihasználtak, hogy haszonnövényeket ültessenek, hiszen csak így tudták ellátni kellő mennyiségű élelmiszerrel a családjukat.
Mit jelentett a kert egy évszázaddal ezelőtt?
Régen a kert nem a grillpartik helyszíne volt, és nem is egy terület, ahol két vagy három autó parkolt. Az elfogyasztott élelmiszer jelentős hányadát a kertben termelték meg az emberek, valamint állatokat is tartottak. A kertből szüretelték a gyümölcsöket, amelyeket frissen fogyasztottak, eltették őket télire vagy lekvárt, kompótot készítettek belőlük. A krumplit, hagymát és a fűrszernövényeket is maguknak termelték meg az emberek.
A kertészkedés nem opcionális volt, hanem szükséges a fennmaradáshoz. Manapság ezzel szemben a legtöbben hobbiként tekintenek a kertre: ha sikerül valamit megtermelni, örülnek neki, ha nem, akkor sem történik katasztrófa, hiszen mindent meg lehet kapni a boltokban.
Ma már szabadidős elfoglaltságként tekintünk a kertészkedésre, de nem mindig volt ez így
A háborúkat követő időszakokban és a gazdasági válságok alatt kincset ért a kert. Míg manapság inkább pázsitot tartanak fenn az emberek virágokkal és dísznövényekkel, tűzrakóval, addig régen a kert a növények termesztésére szolgált elsősorban. Sokan tulajdonképpen másodállásban dolgoztak a saját kertjükben azért, hogy élelmiszert termeljenek.

Mást ültetünk manapság, mint száz éve
A modern családi házak mellett sokszor kertész segítségével alakítják ki a tulajdonosok azt, hogy milyen növények legyenek. Ezeket a színük, illatuk alapján válogatják ki, sok esetben egzotikus növények kerülnek a kertekbe. Ezzel szemben annak idején főként olyasmit ültettek az emberek, aminek a termését meg tudtak enni: díszfák helyett gyümölcsfákat, tuják helyett krumplit, répát, hagymát, paradicsomot, paprikát termeltek.
Fáradságos munka volt a kertészkedés néhány generációval ezelőtt
Elődeinknek nem volt robotfűnyírója és automata locsolórendszere sem. A vizet kézzel húzták a kútról, ami nem minden háznál volt. Míg napjainkban a különféle gépek használatával verejték és fáradság nélkül gondozhatjuk a kertünket, addig száz éve csak kézi szerszámokkal dolgozhattak az emberek. Bár kemény fizikai munkát követelt meg az az életmód, meg voltak a maga előnyei is.
Nyitókép: Fortepan / Berényi Mária