A régi időkben más módszerekkel gyógyultak az emberek mint manapság.
Fülfájásra meleg só
Míg manapság a fülfájásra általában fülcseppet írnak fel, addig régen egészen más módszerekhez folyamodtak az emberek. Sót melegítettek, hiszen a sókristályok hosszú időn át képesek megőrizni a melegségüket, majd zokniba töltötték és a fülhöz tartották.
A meleg serkenti a vérkeringést, így a fülben lévő nyomás, fájdalom enyhül. Még manapság is javasolják a fül melegítését az orvosok, persze ha a tünetek ettől nem enyhülnek, akkor mindenképp orvoshoz kell fordulni, figyelmeztet az egy.hu cikke.
Házi megoldás torokfájásra
Ha a torokfájás elhangzik, népi gyógymódként sokan a pálinka fogyasztására asszociálnak. Ugyanakkor vannak hatékonyabb gyógymódok is. Néhány gerezd fokhagyma, egy evőkanál méz kíséretében csodákra képes. Ebből egy kiskanállal napjában háromszor kell fogyasztani, sok esetben a javulás már az első kanál elfogyasztását követően érezhető.
A méz fogyasztása önmagában is számos előnnyel jár, hiszen van benne vas, magnézium, mangán, kálium, nátrium, cink, foszfor, réz és kálcium is. Mindezeken felül B1, B2, B3, B5, B6 és C-vitamint is tartalmaz. A méhek által megterelmelt enzimek valamint a káliumtartalma és savassága miatt generációk óta használatos a méz sebfertőtlenítőként éppúgy, mint fájdalomcsillapítóként.
A fokhagyma szelénben gazdag, így antivirális hatással rendelkezik, ezen felül a benne lévő A, B, C és E-vitamin támogatja az immunrendszert. Ásványi anyagok is vannak benne, sőt, antioxidáns hatású. A méz és a fokhagyma keveréke akár olívaolajjal is elegyíthető, ami manapság számos háztartásban megtalálható.
Teával a köhögés ellen
A hagymatea sok esetben az igen erős köhögéssel is hatékonyan veszi fel a harcot. Egy vöröshagymát négy felé kell szelni, majd vízben kell forralni kereken tíz percig. Ha ihatóra hűl, máris fogyasztható, hatását pedig gyorsan kifejti. Lehet kombinálni mézzel is, nyákoldó és köhögéscsillapító egyben ez a tea.
Nyitókép: Pixabay