5 retró sláger, ami a Balatonról szól

A magyar tengerről több hazai együttes írt dalt, most összegyűjtöttünk közülük néhányat egy csokorba.

5. Nekem a tenger a Balaton

Az Apostol a hetvenes években rengeteget haknizott a magyar tenger környékén. Az 1970-ben alakult zenekar eleinte ideiglenes működési engedéllyel lépett fel Balatonföldváron, a Balatongyöngye étteremben. Érdekesség, hogy akkor még nem Meződi József volt az énekes, ő csak 1973-an csatlakozott az együtteshez.

4. Földvár felé félúton

Bródy János slágere nem az a klasszikus parti zene, mégis sokan igencsak kedvelik. 1980-ban, az első lemezén szerepel a dal, amely a Hungarian Blues címet viseli. Olyan ismert dalok is szerepelnek ezen az albumon, mint a Mama kérlek és a Filléres emlékeim. Bródy persze már ekkor sem volt ismeretlen művész, hiszen a hatvanas években az Illés-együttesben zenélt, a hetvenes évek közepétől pedig a Fonográffal járta az országot.

3. Balatoni nyár

Retró partikon a mai napig felcsendül a legendás, 1968-as sláger. Horváth Vilmos a hatvanas évek végén olyan legendás énekesek árnyékából tudott kitűnni ezzel a szerzeménnyel a ’68-as Táncdalfesztiválon, mint Koncz Zsuzsa vagy Koós János. Az eseményen a Hungária zenekar tagjaként lépett fel.

2. Nekem a Balaton a Riviéra

Ez az egyik legismertebb Balatonnal kapcsolatos dal még a hatvanas évek elejéről. Az eredeti előadója a Németh Lehel és Felföldi Anikó által alkotott duó. Az énekesek karrierje mondhatni elkanyarodott egymás mellett.

Németh Lehel 1957 és 1965 között a legnépszerűbb táncdalénekesek egyike volt idehaza. Nyugatias életvitele miatt a hatalommal összetűzésbe keveredett, megvádolták csempézéssel és inkább artistának állt. 1965-ben elhagyta az országot, csak a rendszerváltáskor tért haza.

Felföldi Anikó karrierje viszont a hatvanas években robbant be. A Nemzeti Színházban és az Operettszínházban is játszott, de tévésorozatokban is szerepet kapott. 1979-ben megkapta a Jászai-díjat, 1984-ben pedig Magyarország érdemes művészévé vált.

1. Balatoni nyár

Balatoni nyár című dalból több is létezik, az egyik legismertebb azonban a KFT együttes szerzeménye, amelyhez videóklipp is készült. Bornai Tibor 1986-os, tréfás és egyben kissé szomorkás nyárbúcsúsztatója tele van humorral. A legenda szerint részben valós események alapján született a dal szövege. Az a nő ihlette meg, akit 1980-ban vett feleségül, ugyanakkor állítása szerint nős emberként nem csábított el senkit a szövegrészlettel ellentétben.

Nyitókép: Pixabay