A bújócska klasszikus változatát mindenki ismeri, van azonban egy olyan verziója, ami ma már kevéssé ismert.
A gyermekek egyik kedvelt időtöltése volt régen a bújócskázás. Akár már hárman is játszhatják, de persze ennél sokkal többen is. A bújóknak el kell rejtőzniük egy adott területen belül úgy, hogy a hunyó minél nehezebben találja meg őket.
A hunyónak behunyt szemmel el kell számolnia tízig vagy húszig, a többi játékosnak ennyi ideje van elbújnia. A számolás végén a hunyó az „aki bújt, aki nem, megyek!” felkiáltást követően nyithatja ki a szemeit, majd megindulhat a bújók felkutatására.
Az ipi-apacsos bújócska ennél egy kicsit izgalmasabb
A kikopogóként is ismert ipi-apacsos bújócska tulajdonképpen a bújócska versenyfutással összekötött változata. A bújóknak ebben az esetben is annyi ideje van elrejtőzniük, amíg a hunyó a behunyt szemmel számol.
Amikor azonban a hunyó felfedez valakit, akkor be kell mondania a nevét, majd versenyt futnak a hunyófalig. A cél az, hogy előbb mondjuk ki a másik nevét, majd a hunyófalon háromszor kopogva ipi-apacsoljuk a másikat.
Arról, hogy miként folytatódik a játék, az utolsó játékos dönt. Ha ki tudja kopogni a hunyót, akkor még további egy alkalommal ugyanaz marad a hunyó, ha viszont a hunyó lekopogja az utolsó bújót, akkor az lesz az új hunyó, akit az aktuális hunyó először kikopogott.
Az ipi-apacsos bújócskának is vannak eltérő változatai, ám általánosságban véve ez a változat volt elterjedt annak idején. A kikopogós bújócska klasszikus magyar népi játékként van számon tartva, amely 1971-ben bekerült Hajdu Gyula magyar népi játékokról szóló gyűjtésébe is.
Nyitókép: Pixabay