A gyulai Béke sugárúti óvodában egy kiállítás keretein belül összegyűjtötték a régi idők óvodai bútorait, tárgyait.
A RetrOvi című kiállítást megtekintők valóságos időutazásban vehettek részt. Aradszky Anett mesterpedagógus, a RetrOvi kiállítás ötletgazdája elmondta a beol.hu számára, hogy családi napjuk alkamával nyílt meg a tárlat. Sokan voltak kíváncsiak arra, milyen volt a gyermekkor hangulata fél évszázaddal ezelőtt.
A pedagógus szerint a múlt és a jelen köteléke szorosan kapcsolódik a pedagógiai neveléshez. A régi idők tárgyaival a gyermekeknek már volt lehetősége megismerkedni egy-egy régi tevékenység vagy mesterség kapcsán. Most pedig a régi játékok és szemléltető anyagok megismerésére is lehetőség nyílt. Hogy pontosan milyenekre, abba betekintést enged az alábbi videó.
Aradszky Anett elárulta, hogy még az óvoda jelenlegi pedagógusai számára is lebilincselő volt, amikor a régi idők képei előkerültek. Ezeken láthatók voltak egyenruhába öltözött óvodás csoportok, a letűnt korok forgalmi szituációi. Na és persze olyan emlékek, amik segítségével a ma már felnőttek visszaemlékezhettek a régi időkre.
A pedagógus elmondása szerint a gyermekek számára elsőre nem voltak szembeötlők a különbségek, hiszen a játékokra koncentráltak. Persze volt, aki megkérdezte, hogy miért olyan nehéz a régebbi mackó. Idővel aztán olyan részletek is felszínre kerültek, mint a babák közötti anyagkülönbségek vagy a babakocsik formái közötti eltérések.
Aradszky Anett kiemelte, hogy a modern technika vívmányainak nem szabad kiölniük a gyermekekből a kreativitást. Elmondása szerint egy telefon vagy tablet is képes megszüntetni a külvilágot. Fontosak az olyan tárgyak, mint a labda, a baba és az autó, amelyekkel együtt játszanak a gyermekek.
Nyitókép: Péterffy István / Fortepan