Idén is közlekedik a Retró Istria Expressz

Budapest és az Isztriai-félsziget legfelkapottabb üdülőhelyei között jár a vonat.

Közvetlen járattal lehet eljutni a magyar fővárosból a népszerű horvát és szlovén tengerparti üdülőhelyekre, számolt be róla a honlapján a MÁV-csoport. Nem is akármilyen járatokról van szó, hanem különleges, retró hangulatú éjszakai vonatokkal. Koperbe, Opatijába, Rijekába valamint egyszeri átszállással Pulába, Triesztbe is így utazhatnak a vakációzni vágyók.

A Retró Istria Epresszvonat június 27-től augusztus utolsó napjáig közlekedik az ígéretek szerint. A komfort fokozata ezeknek a járatoknak tény, hogy alacsonyabb, ugyanakkor az áruk kiemelkedően kedvező. Akár mindössze 23 euórért el elhet jutni az Adriai-tengerhez.

A Koperbe induló vonat a Keleti pályaudvarról fog indulni, majd Kelenföld, Székesfehérvár, Balatonfüred és Tapolca érintésével jut el Ljubjanába. Innen Postojnán és Divacán át ér a célállomásba. A Rijekáig közlekedő vonat a felsorolt hazai állomások mellett Lubjanán, Postojnán és Opatija-Matuljin is megáll.

Koperből a vasútállomás melletti buszpályaudvarról indulnak autóbuszok olyan üdülőhelyekre, mint Izola, Portoroz és Piran valamint Trieszt. Pula egyetlen átszállással közelíthető meg. A MÁV-csoport felhívja a figyelmet, hogy a honlapján lévő menetrendi adatok tájékoztató jellegűek. Az utazás napján érvényes menetrendet minden esetben célszerű ellenőrizni a jegy.mav.hu weboldalon.

A klasszikus ülőkocsik ellett fülkés fekvőhelyes és hálókocsik is elérhetők lesznek. A családok és baráti társaságok választhatják a négy vagy hat ágyas fekvőhelyes fülkéket is. Ezek megfizethető árral kényelmes alvási lehetőséget biztosítanak.

A párok és kisebb családok számára az 1-3 ágyas hálókocsifülkék jelenthetik az ideális választást. A kocsikísérőknél harapnivalókat és italokat is lehet venni. Az egy, két illetve három ágyas fülkéket egyben is meg lehet vásárolni, aki viszont egyedül utazik, egyenként is foglalhat helyet a fülkékbe. További részletek a MÁV-csoport honlapján találhatók a retró járatok kapcsán.

Nyitókép: Pixabay