Manapság már előfordul, hogy a fiatalok meglehetősen slendrián öltözékben mennek el a saját ballagásukra, régen azonban minden másként működött.
Elegáns volt minden diák 1935-ben Keszthelyen, amikor az alábbi ballagási fotó készült a Fő téren. A háttérben a Premontrei gimnázium (később Vajda János Gimnázium) és rendház (később Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium) látható.

Budapesten, a Lorántffy Zsuzsanna utca 3. szám alatt található Baár-Madas Református Gimnázium (később Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon) diákjai ballagtak a következő fényképen. 1937-et írtunk ekkor.

Győrött, 1943-ban készült a soron következő kép, az Új Kapu utca a Bástya utcai kereszteződésből nézve. Nem csak a diákok, de a vendégek is csinosak voltak.

A székesfehérvári József Attila (később Ciszterci Szent István) Gimnáziumban készült a soron következő ballagási fotó. 1957-et írtunk ekkor.

Budapest XIV. kerületében, a Thököly út 48. szám alatt található Petrik Lajos Vegyipari Technikum udvarán, ballagáskor készült a soron következő kép. A fotó 1958-as dátumozású.

A főváros V. kerületében található Veres Pálné utca 38. szám alatt lévő Veres Pálné Gimnázium diákjai ballagnak a következő képen. Ekkor 1960-at írtunk.

Budapest VI. kerületében, a Lovag utca 9-11. szám alatt található Általános Iskola (később Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium) diákjai ballagnak. 1963-ban kattant a fotómasina.

A főváros V. kerületében, az Alkotmány utca 9-11. szám alatt található Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola (később Budapesti Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar) diákjai csinosan ballagnak a következő képen. A fotó 1964-es.

Vácon, a Szent Miklós (Ifjúság) téren vonulnak következő képünkön a Közgazdasági Szakközépiskola ballagó diákjai. 1966-os fotóról van szó.

Budapest XI. kerületében, a Villányi út 27. szám alatt található József Attila (később Budai Ciszterci Szent Imre) Gimnázium nebulói ballagnak a következő fotón. 1968-as fénykép.

Monoron, az Ady Endre út 12-14. szám alatt lévő József Attila Gimnázium (később József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola) diákjainak ballagását örökíti meg a következő kép. 1970-es fotó.

Következő képünk már egy színes fotó 1972-ből. Azt sajnos nem lehet tudni, hogy melyik iskola udvarán készült.

Szintén 1972-es ez a fénykép. Mindenki nagyon csinos, a diákok többsége jókedvű, a kép eredetét viszont rejtély övezi az évszámot leszámítva.

Nyitókép forrása: FORTEPAN / Konok Tamás id