Ezt ették régen a felmenőink lángos helyett

A lángos igazi hungarikumnak számít, ám volt egy elődje, amit ma már kevesen ismernek.

Ha turisták érkeznek Magyarországra a nyáron, akkor a gulyásleves mellett a lángost is előszeretettel megkóstolják. Bár régóta lehet idehaza lángost kapni, nem volt ez mindig így. Elődeink még lapótyát készítettek.

Nagyszüleink és dédszüleink konyhájában gyakorta készült lapótya, ami épp olyan laktató, ugyanakkor sokkal egyszerűbb elkészíteni. Nem kell hozzá élesztő, a levegős állag eléréséhez elegendő szódabikarbónát használni. Mutatjuk is a receptet!

A lapótya hozzávalói

Jó hír, hogy a lapótya elkészítéséhez rend szerint minden rendelkezésre áll otthon, amire szükség van. Ezek a következők:

  • 0,5 kilogramm búzaliszt
  • 1 deciliter aludtej, ami helyettesíthető joghurttal vagy kefírrel
  • 1 evőkanál só
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 deciliter langyos víz
  • egy kevés libazsír, kacsazsír vagy sertészsír

A lapótya elkészítésének menete

A tészta elkészítéséhez a lisztet össze kell keverni a sóval, az aludttejjel és a szódabikarbónával. Ha ezzel megvagyunk, öntsük hozzá a langyos vizet. Dagasszuk meg a tésztát, majd ezt követően pihentessük fél órán át.

A pihentetést követően téglalap alakúra kell gyúrni a tésztát. Kenjük meg zsírral majd vágjuk 2-3 centiméteres szeletekre. A csigákat fektessük az oldalukra, takarjuk le őket és pihentessük őket húsz percig.

Olvasszunk meg egy kevés zsírt a serpenyőben, majd a csigákat kilapítva, legfeljebb három perc alatt süssük barnára. A sütés közben kisebb méretű hólyagok fognak keletkezni, ami egyáltalán nem probléma, sőt! Végül a lapótyákról le lehet csöpögtetni a szükségtelen zsírt.

Ugyanúgy fogyaszthatjuk, mint a lángost: megkenhetjük fokhagymával és tejföllel, majd szórhatunk rá reszelt sajtot. Ahogy lángosból, úgy lapótyából is létezik édes verzió. Ha édes ízt kívánunk, kenjük meg mogyoróvajjal, lekvárral vagy csokoládékrémmel!

Nyitókép: Pixabay