Immáron tizedik alkalommal kerül megrendezésre.
Fülén, a Petőfi Sándor utca 12 szám alatti tornacsarnokban három napon keresztül lesznek kiállítva a régi idők számítógépei. Július 7-9. között várják az érdeklődőket. Szombaton 10 és 20 óra között, vasárnap 10 és 18 óra között, hétfőn pedig 10 és 17 óra között lesz nyitva a kiállítás. A rendezvényre a belépés ingyenes.
A Bacsis Retro Számítógép Kiállítás immáron tizedik alkalommal kerül megrendezésre. A retró számítástechnika szerelmesei közel ezer négyzetméteren tekinthetik meg a letűnt korok digitális relikviáit, írta meg az esport1.hu internetes portál. Június 7-én lesz nyitóbeszéd is, amelyet Képes Gábor, amelyet Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója mond majd el.
Több mint kettőszáz működő retró számítógép lesz kiállítva az ígéretek szerint. Köztük lesz C64, Amiga, Atari, ZX Spectrum is. A régi gépeket és játékokat ki is lehet majd próbálni. Régi konzolok valamint Acorn-csodák is megtekinthetők lesznek.
A fanatikus retró rajongók akár egy működőképes floppymeghajtót is hazavihetnek. A programok között szerepel a My Little Pony kiállítás, ezen felül egy rádióamatőr sarok is lesz a csarnokban. A szervezők különféle meglepetésekkel is készülnek.
A PC Guru stábja tavaly kilátogatott az eseményre. Aki kíváncsi, milyen egy ilyen rendezvény hangulata, annak mindenképpen érdemes megtekinteni az alábbi videót.
Nyitókép: Fortepan / MHSZ