A versenyzők ruházatának színe is megváltozik erre a hétvégére.
Az elmúlt években trenddé vált, hogy egy-egy istálló a hazai futamára vagy valamilyen évfordulóra különleges festéssel és ruhakollekcióval rukkol elő. Így tett korábban a Ferrari és a Mercedes is, most pedig a McLaren autói fognak a szokásostól eltérő színben tündökölni.
A wokingiak a hétvégi Brit Nagydíjon az első F1-es McLaren, az M2B számára állítanak emléket. A versenyautó fényezését a Google Geminivel közösen alkotta meg a brit csapat.
Ezúttal nem a mostanában megszokott papaya színben versenyez tehát a világbajnoki címvédő Lando Norris és csapattársa, Oscar Piastri a pontokért. Autójuk ehelyett fehéres árnyalatú lesz, kissé krómos beütéssel. Gépkocsijaik orra viszont ettől eltérő lesz, méghozzá zöld.
Ilyen volt az 1966-os M2B prototípus is, legalábbis külsőleg. Annak idején Bruce McLaren és Chris Amon versenyzett azzal a típussal. Két különböző motort használtak benne, a Ford 406-ost és a Serenissima M166-ot.
Manapság a McLaren autóit a Mercedes erőforrása hajtja. Tavaly a konstruktőri bajnokság mellett az egyéni pontversenyt is megnyerték a wokingiak Lando Norris révén, ám a címvédésre jelenleg nincs sok esélyük. A konstruktőri versenyben a McLaren 143 pontos lemaradással rendelkezik a Mercedes gyári csapatával szemben, míg Piastri 91, Norris 92 pontos hátrányban van az éllovas Kimi Antonelli mögött.
A McLaren versenyzői új ruhakollekcióban fognak részt venni az előttünk álló versenyhétvégén. A sprintidőmérő magyar idő szerint 17:30-kor kezdődik, szombaton 13:00-kor lesz a sprintfutam, 17:00-kor pedig az időmérő edzés. A nagydíjra vasárnap 16:00-tól kerül sor.
Nyitókép: Depositphotos