Már reggel hatkor nyit a piac.
Pásztó Városi Piac területén a nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap ismét lehet használt tárgyakat és régiségeket vásárolni. Nem ez az első ilyen alkalom, a mostani azonban különlegesnek ígérkezik, hiszen a szokásostól eltérően extra programokkal várják az érdeklődőket.
A standok mögött különleges retró autócsodákat lehet majd szemügyre venni. Olyan gépkocsikat lehet testközelből megtekintetni, amikkel annak idején nagyszüleink közlekedtek. Várhatóan több Trabant, Wartburg és Lada is lesz a megadott helyszínen.
Minderre a korábbi, márciusban megrendezett eseményen készült fényképekből lehet következtetni. Akkor kétszer annyian látogattak ki a piacra, mint egy szokványos bolhapiaci nap alkalmával. A nool.hu számára tavasszal Gyürky Márta, a Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője elmondása szerint húsz veterán jármű került kiállításra.
A hétköznapinak tehát nem nevezhető programok mellett lehetőség lesz ruhaneműket, műszaki eszközöket, könyveket vagy épp bútorokat vásárolni. Várhatóan kézműves termékeket, saját készítésű alkotásokat, régiségeket és gyűjteményeket is lehet majd venni. Legutóbb főleg az idősebb korosztály érdeklődését keltette fel a vásár.
Sokan ékszereket vásároltak a piacon. Megesett persze az is, hogy néhány fiatal is szemügyre vette a portékákat. Közülük többen antik tárgyakat kerestek vagy jó minőségű használt portékákat akartak beszerezni. A piacon mindenki találhat magának valamit, méghozzá kedvező áron.
Megpróbáltunk utánajárni, hogy pontosan milyen zenei programra számíthatnak a kilátogatók. Amennyiben választ kapunk a kérdésünkre, cikkünket a későbbiek során frissíteni fogjuk az információval.
Nyitókép: Unsplash