Videón, milyen volt régen a Bakony

A régi felvételeknek köszönhetően valóságos időutazást lehet tenni.

A Bakony csodás tájakkal rendelkezik, így van ez ma és így volt ez régen is. A Magyar tájak televíziós sorozat A Bakony című rész számos érdekességet tár fel a térséggel kapcsolatban, amely alább illetve a Nemzeti Archívum oldalán is megtekinthető.

Az MTV felvétele részletesen bemutatja a tájegység történetét. Már a honfoglalástól elkezdett benépesülni a Bakony, ám az 1800-as évek végéig jobbára háborítatlan maradt a táj. Egykor a vidéket még tenger borította.

Az egyes patakok és az erdők légi felvételeken csodálhatók meg. A valamivel több mint fél órás ismeretterjesztő műsorban kitérnek arra, hogy milyen volt a szénbányákban dolgozók élete. A felvételeken szerepelnek vízimalmok is.

Érdekességeket lehet megtudni a pásztorok életéről, akik a fa megmunkálásához is értettek. Még azokat a szerszámokat is maguk készítették, amik ehhez szükségesek voltak. Bizsókot, bicskát és vésőt is kreáltak maguknak.

Régóta lakott területnek számítanak a Bakony völgyei

A Bakony völgyeiben meghúzódó települések nagy százaléka az Árpád-kortól fogva már állandóan lakottnak számít. A házakat azonban nem fából építették, hanem kőből annak ellenére, hogy megannyi faanyag áll rendelkezésre a környékbeli erdőknek köszönhetően. Az épületek három helyiségből álltak: szobából, konyhából és egy kisszobából.

Szó esik a Bakony felszínének kialakulásáról is a film záró szakaszában. A mészkőben gazdag terület a meszeseknek biztosított alapanyagot. A kibányászott köveket speciális kemencékbe, boksákba rakták, majd fával több napon át égették, így keletkezett a nyers mész. A meszet szekérrel vitték többek között az Alföldre és más, mészkőben szegény területekre.

Nyitókép: Pixabay