Nem voltak közel sem olyan biztonságosak, mint manapság.
Az idő múlásával folyamatosan korszerűsítették a játszóterek. Bár sok régi ikonikus játék eltűnt, tény, hogy biztonságosabban tudják múlatni az időt a lurkók. Ma már igen kevés a murvás, kavicsos, saras játszótér, sok helyen esésvédő gumilapokkal vették körbe azokat a játékokat, amelyekre fel lehet mászni, csakúgy, mint a különféle hintákat.
Míg manapság a modern csúszdákon nem igen érheti baleset a gyerkőcöket, addig régen gyakoriak voltak a betonos csúszdák, amik bizony alaposan felforrósodtak és horzsolásokat is össze lehetett rajtuk szedni. Az első képünk 1934-ben készült, amelyen egy akkori csúszda látható épp használat közben.

A régi idők gyermekeinek veszélyesebb volt az élete. Itt van például ez a magas csúszda 1936-ból, amely a II. János Pál pápa téren állt, akkori nevén a Tisza Kálmán téren.

Az említett játszótéren jó néhány izgalmas játék volt, mint például ez a hinta. Ehhez hasonló eszközök manapság már csak komolyabb kalandparkokban találhatók. Az alábbi kép 1937-ben készült.

A Gellért Gyógyfürdővel szemben, a mai Szabó Dezső sétányon állt egykor ez a játszótér egy hatalmas homokozóval és egy régi időket megidéző forgó hintával. A fényképezőgép 1940-ben kattant.

Budapesten a nyolcadik kerületben, 1947-ben készült a következő kép a Molnár Ferenc téren. A gyerkőcök libikókáznak éppen. A háttérben a Práter utca és a mára megszűnt Kemény Zsigmond utca kereszteződése látható.

Az akkori kor gyermekei közül is voltak olyanok, akik szerettek veszélyesen élni. Egy gyermek épp a hinta vasszerkezetének tetjére mászott fel, ám a lurkó körül lévő felnőtteket nem aggasztotta mindez. Ezt örökítette meg a következő felvétel 1949-ben Budapesten, amelyen a Kinizsi utca látható a Közraktár utca felől nézve, a háttérben pedig a Központi Zálogház figyelhető meg.

Nyitókép: Fortepan / Ferencziné Fodor Katalin, szerző: Fodor Gyula