Retro Fesztivál lesz Zalakaroson

Július utolsó és augusztus első napján lesz az esemény.

Kétnapos Retro Fesztiválra kerül sor az egyik legismertebb hazai fürdővárosban a nyár kellős közepén. Zalakaroson felcsendülnek majd a régi idők slágerei, amelyekre annak idején remekül lehetett táncolni.

Több olyan előadó is fellép, akik már jó ideje szórakoztatják a közönséget. Közéjük tartozik DJ Szatmár x Szakos Andi, DJ Dominique, Desperado feat Timi, Erős vs. Spigiboy, Kerozin, DJ Krasznai és DJ Essa. A szervezők ígérete szerint olyan számokat játszanak majd, amelyeket minden 2000 előtt született bulizni vágyó biztosan ismer.

Az eseményt a Karos Korzó szervezi. A fesztivál a Szőlő utca 16. szám alatt található rendezvényközpontban kerül lebonyolításra. Ez a település frekventált részén, a Gyógyfürdő térhez közel található.

Több izgalmas programot hirdettek meg a Karos Korzó rendezvényközpontba a nyárra

A Retro Fesztivált megelőzően is lesznek olyan rendezvények, amelyekre megéri kilátogatni a Karos Korzóra. Július 3-án és 4-én a Ritmo Latino elnevezésű esemény keretein belül forró latin ritmusokra lehet majd táncolni. Szombaton fellép majd Fekete Linda és az Intermezzo Latin Club.

Július 17-étől 19-éig lesz a Zalakaros Város Napjai elnevezésű programsorozat. A háromnapos esemény alkalmával fellép majd többek között Bereczki Zoltán, Szabó Ádám, Peter Sramek és a Soulwave is.

Augusztus 14-én este Rock Legendák Zalakaroson címmel hirdettek meg eseményt. A Szent István Napok keretein belül koncertezik majd augusztus 20-án a Midlife Crisis a Karos Korzón, majd lesz ünnepi tűzijáték is. Augusztus 21-ére egy Hollywood Rose fellépést hirdettek meg, míg másnap a Mangorise fog koncertezni ugyanitt.

Nyitókép: Pixabay