Miként készül a hagyományos szőlőtorta?

Ínyenc csemege nagyanyáink konyhájából.

Itt az ősz, érik a szőlő. Ha olyan sok terem a kertünkben, hogy szinte nem is tudunk vele mit kezdeni, készíthetünk belőle például szőlőtortát. Persze azoknak sem kell lemondaniuk erről az édességről, akiknek nincs szőlőtőkéjük, hiszen a piacon beszerezhetünk igazán ízletes szőlőfürtöket.

Létezik egy olyan recept, ami még a múlt század elején jelent meg a Tutsek Anna által írt Katóka szakácskönyve című kötetben. Ebben pontos útmutató található a tradicionális szőlőtorta elkészítéséhez. A következőkben ezt fogjuk tolmácsolni a mai viszonyoknak megfelelően.

A szőlőtortához szükséges összetevők:

  • 25 dekagramm porcukor
  • 8 tojás
  • 20 dekagramm mandula
  • 1 citrom
  • 0,5 kg szőlő

Mik a klasszikus szőlőtorta elkészítésének lépései?

Első lépésként ki kell bélelni vékony vajastésztával egy tortaformát. A porcukrot keverjük habosra egy tojás sárgájával! A fehérjét se dobjuk el, mivel később még szükség lesz rá.

Hámozzunk meg húsz deka mandulát, és keverjük hozzá. Adjuk a masszánkhoz egy citrom reszelt héját. Ügyeljünk, hogy olyan citromot válasszunk, aminek a héja emberi fogyasztásra alkalmas!

A nyolc tojás fehérjének a habját, valamint fél kilogramm szőlőszemet adjunk az elegyhez. Végül a keveréket öntsük a vajastésztára. 45 percen át kell sütni, mire elkészül.

Nyitókép: Pixabay