678 alkotást lehet megtekinteni augusztus végéig.
Még tavaly ősszel hirdetett pályázatot a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetség 21 különböző népi kézművességgel foglalkozó, a Kárpát-medencében élő alkotó számára. Olyan tárgyakat kerestek, amelyek a hagyományos népművészetből merítenek, de megfelelnek a jelen kor kihívásainak. Magyarán egy mai környezetben, lakásban is hasznosak lehetnek vagy épp manapság is bátran lehet őket viselni.
Eddig Magyarország hét régiójában rendeztek a pályamunkákból kiállítást. Az Észak-Alföld régió alkotói számára a bemutató a Kölcsey Központ Bényi Galériában vehető szemügyre. A kiállítás egészen ez év augusztus 27-éig látogatható.
A megnyitót dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója tartotta a hónap elején. Az érdeklődők 21-féle népi kézműves mesterség mintegy félezer alkotását láthatják.
A kiállítás a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében látogatható. Minden nap 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket, míg esti rendezvények esetén meghosszabbított nyitvatartással, egészen 19 óráig lehet szemügyre venni a kiállított tárgyakat. Augusztus 20-a és 23-a között 20 óráig lesz nyitva az intézmény.
Vasárnapokon, továbbá az augusztus 20-ai négynapos hosszú hétvégén mesterségbemutatók is lesznek. Erről a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület alkotói gondoskodnak majd.
A Kölcsey Központ Debrecen belvárosában, a Hunyadi János u. 1-3. szám alatt található. Autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. Az intézménnyel szemben van a 2-es villamos megállója.
Nyitókép: Depositphotos