A labdarúgás szabályai alapvetően a világ minden táján azonosak, a téren azonban volt néhány igen speciális regula.
Régen a gyermekek nem az okostelefonjuk vagy a számítógépük előtt töltötték szabadidejüket, hanem a szabadban. Akkoriban még jóval kevesebb volt a kiépített sportpálya, így a fiataloknak kreatívnak kellett lenni, ha labdajátékokat szerettek volna űzni kapura.
A pályát általában a tér vagy a rét adottságai határozták meg. Ha volt két egymáshoz közeli fa, akkor az volt értelemszerűen az egyik kapu. Ritka szerencsés esetben volt vele szemben egy másik hasonló méretű kapu, ha nem, akkor két hátizsák is megfelelt a célnak.
A keresztléc hiánya persze rengeteg vitára adott okot. A magasabban szálló labdák esetében az volt a mérvadó, hogy milyen magas volt a kapus. Ha elviekben elérhette volna a labdát, ám a bőr mégis bement a kapuba, akkor az gólnak számított.
Játékvezető ugyanis nem volt. Többnyire az döntött vitás helyzetekben, akié a labda volt. Ha megsértődött, hazament, vitte magával a labdát, és véget ért a móka.
Oldalvonalakról nem igazán beszélhettünk, lényegében a labda nem volt kint sehol. Sokszor még a kapu mögött sem. Ha volt fal, az persze határt szabott a pályának, ráadásul azzal remekül lehetett kényszerítőzni.
A csapatok létszáma nem feltétlenül volt egyenlő, mivel a csere fogalma ismeretlen volt. Ha páratlan számú gyerek akart focizni, akkor is mindenki játszott. Megegyezés szerint volt, hogy a létszámhátrányban lévő csapat egy vagy két gólos előnyből indult.
Arról, hogy ki milyen poszton játszik, a csapatkapitány döntött. Minden csapatnak az volt a kapitánya, aki a legjobban tudott focizni. A legkövérebb srác volt a kapus, de büntető előtt lehetett kapust cserélni.
Hogy mi számított szabálytalanságnak, az ugyancsak sok vitára adott okot. Jellemzően az volt az igazi falt, amivel mindenki egyet értett. Legvégső esetben megint csak a labda tulajdonosának a szava volt döntő.
A játékok őrült eredményekkel ért véget. Nem ritkán több mint 20 gólt rúgott mindkét csapat. Akármekkora volt a különbség, a végén jött a győztes gól. Az nyert, aki azt rúgta, függetlenül attól, hogy mennyi volt az állás.
A meccseket annak idején még nem időre játszották a lurkók, hanem addig, amíg be nem sötétedett vagy fel nem gyulladtak a lámpák. Esetleg addig, amíg le nem kiabált valakinek az anyukája, hogy menjen fel, mert elkészült a vacsora.
Nyitókép: Pixabay